2024-04-14

Húsvét 3. vasárnapja

Kezdőének:
Ujjongjatok Istennek, minden földek, mondjatok nevének éneket, dicsőségét dicsérve zengjétek, alleluja! (Vö. Zsolt 65,1-2)

Könyörgés:
Istenünk, te úgy akartad, hogy néped szüntelenül vigadozzék, mert visszaadtad lelke fiatalságát. Engedd, hogy akik most a fogadott fiúság dicsőségének örvendeznek, a biztos remény örömével várják a feltámadás napját. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Azokban a napokban Péter így beszélt a néphez: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene, atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus színe előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja. Ti azonban megtagadtátok a Szentet és az Igazat, és (Pilátust) arra kértétek, hogy a gyilkosnak kegyelmezzen, az élet Fejedelmét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta őt a halálból, és ennek mi tanúi vagyunk. Tudom, testvérek, hogy csak tudatlanságból cselekedtétek, amit tettetek, ahogy vezetőitek is. Isten azonban így teljesítette be, amit minden prófétájának szájával hirdetett: hogy az ő Fölkentjének szenvednie kell. Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy bűneitek bocsánatot nyerjenek.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 3,13-15.17-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét! (4g. tónus.)
Vagy: Alleluja. 4. szám.
Előénekes: Midőn segítgül hívtalak, * meghallgattál engem, igazságom Istene.
Szorult helyzetemben megsegítettél engem; * könyörülj rajtam, és hallgasd meg imat.
Hívek: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
Vagy: Alleluja.
E: Tudjátok meg: † Az Úr csodásan megmenti hívét; * meghallgat az Úr, ha hozzá kiáltok.
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
Vagy: Alleluja.
E: Mondják sokan: † „Ki részesít ban minket?” * Ragyogtasd ránk, Uram, arcod fényességét!
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
Vagy: Alleluja.
E: Alig térek nyugovóra, bében elalszom, * mert egyedül te adsz nékem biztonságot, Uram.
H: Ragyogtasd ránk, Uram, * arcod fényességét!
Vagy: Alleluja.
Zsolt 4,2.4.7.9

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Abból tudjuk meg, hogy megismertük, ha megtartjuk parancsait. Aki azt mondja: „ismerem”, de parancsait nem tartja meg, az hazudik, és nincs meg benne az igazság. De aki megtartja tanítását, abban az Isten szeretete valóban tökéletes.
Ez az Isten igéje.
1Jn 2,1-5a

ALLELUJA
Urunk, Jézus, tárd fel nekünk az Írások értelmét! * Hadd lángoljon a szívünk, midőn tanítasz minket! (Lk 24,32 – 6. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben: Az (Emmauszból visszatért) tanítványok beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel Jézust a kenyértöréskor. Míg ezekről beszélgettek, egyszer csak megjelent köztük (Jézus), és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: „Miért ijedtetek meg, és miért támad kétely a szívetekben? Nézzétek meg kezemet és lábamat! Én vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.” Ezután megmutatta nekik a kezét és a lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni, és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: „Van itt valami ennivalótok?” Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle.
Aztán így szólt hozzájuk: „Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam. Be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak.” Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat. Majd így folytatta: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból. Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én meg kiárasztom rátok Atyám ígéretét.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 24,35-48

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim, kérjük Urunkat, a feltámadt Krisztust, világítsa meg értelmünket, hogy megértsük tanítását, és bűn nélkül éljünk!
Lektor:
1. Áraszd, Urunk, Egyházadra a megígért Szentlelket, hogy hathatósan tanúskodjunk feltámadásodról!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add kegyelmedet, Urunk, hogy a nemzetek megtartsák parancsaidat, és igazságban éljenek!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Tedd, Urunk, tartóssá bennünk húsvéti engesztelő áldozatod gyümölcsét, a kegyelmi életet!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Segíts minket, Urunk, hogy tanításodat megtartsuk, és így tökéletes legyen bennünk az Isten szeretete!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Vezesd el, Urunk, a késlekedőket is az igaz bűnbánatra!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Halálod és feltámadásod megtörte a bűn hatalmát. Kérünk, erősítsd híveidet kegyelmeddel, hogy bűntelen élettel tegyenek tanúságot rólad! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Istenünk, fogadd el ezeket az adományokat ujjongó Egyházadtól, amelynek most ilyen nagy örömet okoztál. Add, hogy egykor az örök boldogságot is élvezze. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
I. Húsvéti prefáció - Misekönyv 440-444. oldal

Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy minden időben magasztaljunk, Urunk, téged, de különösen ezen a szent ünnepen, – midőn áldozattá lett értünk KRISZtus, a Húsvéti Bárány.
Mert ő az igazi Bárány, aki elvette a világ bűneit, – halálunkat halálával MEGtörte, és feltámadásával új életet szerzett nékünk.
A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre, a nagyvilág örvendezve ujjong, a mennyei erők és a hatalmas angyalok, – (a te) dicsőséged himnuszát ZENgik, és vég nélkül mondják (éneklik):

Áldozási ének:
A évben
A tanítványok felismerték az Úr Jézust a kenyértöréskor, alleluja. (Lk 24,35)
B évben
Szenvednie kellett Krisztusnak, és harmadnap feltámadnia a halálból, nevében megtérést kell hirdetni, és bünbocsánatot minden népnek, alleluja! (Lk 24,46-47)
C évben
Jézus így szólt tanítványaihoz: Jöjjetek és egyetek! Majd fogta a kenyeret és odaadta nekik, alleluja. (Vö. Jn 21,12-13)

Áldozás utáni könyörgés:
Urunk, Istenünk, tekints jóságosan népedre, és akiket örök életre szóló szentségeiddel megújítottál, azokat juttasd el a megdicsőülő test romolhatatlan feltámadására. Krisztus, a mi Urunk által.