2024-03-17

Nagyböjt 5. vasárnap

Kezdőének:
Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védelmezd ügyemet, ments meg a gonosz és álnok embertől, mert te vagy Istenem és erősségem. (Vö. Zsolt 42,1-2)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy életutunkat azzal az odaadó szeretettel járjuk, amellyel Fiad szerette a világot, és halálra adta értünk önmagát. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből.
„Íme, napok jönnek – mondja az Úr –, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Juda házával. De nem olyan szövetséget, mint amilyet atyáikkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogva kivezettem őket Egyiptom földjéről. Azt a szövetségemet ugyanis megszegték, pedig Uruk voltam – mondja az Úr.
Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok – mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Istenük leszek, ők meg az én népem lesznek. Többé nem lesz szükség arra, hogy az egyik ember a másikat, testvér a testvérét így tanítsa: »Ismerd meg az Urat,« mert mindnyájan ismerni fognak a legkisebbtől a legnagyobbig – mondja az Úr –, mivel megbocsátom gonoszságaikat, és vétkeikre többé nem emlékezem.”
Ez az Isten igéje.
Jer 31,31-34

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet. (1 D2 tónus.)
Előénekes: Könyörülj rajtam, Istenem, † mivel irgalmas és ságos vagy, * töröld el gonoszságomat mérhetetlen irgalmaddal.
Mosd le nömet teljesen, * és vétkemtől tisztíts meg engem.
Hívek: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
E: Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, * az erős lelket éleszd fel újra bennem.
Ne taszíts el színed elől, * és szent lelkedet ne vond meg tőlem.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
E: Üdvösséged örömét add meg újra, * a készséges lelkületet erősítsd meg bennem.
Megtanítom utaidat a vétkeseknek, * és a bűnösök hozzád térnek.
H: Istenem, kérlek téged, * teremts bennem tiszta szívet.
Zsolt 50,3-4.12-13.14-15

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből
Testvéreim! Jézus földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól. Hódolatáért meghallgatásra talált. Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Műve befejeztével pedig örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki.
Ez az Isten igéje.
Zsid 5,7-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Jézus mondja: † „Aki nékem szolgál, az engem kövessen, * és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám.” (Jn 12,26 – 1 D2 tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben: Azok között, akik felzarándokoltak, hogy az ünnepen imádják Istent, volt néhány görög is. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Betszaidából származott, és kérték: „Uram, látni szeretnénk Jézust.” Fülöp elment és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek, és megmondták Jézusnak. Jézus ezt válaszolta: „Eljött az óra, hogy megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz. Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti azt az örök életre. Aki nekem szolgál, kövessen engem, és ahol én vagyok, ott lesz a szolgám is. Aki nekem szolgál, azt becsülni fogja az Atya. Most megrendült a lelkem. Mit is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg nevedet!”
Erre hang hallatszott az égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott állt, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a hang, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én pedig, ha majd fölmagasztalnak a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal fog meghalni.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 12,20-33

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, hogy Megváltónk kínszenvedése adjon erőt nekünk is a szenvedések türelmes elviselésére!
Lektor:
1. Add, Urunk, hogy néped úgy szeresse földi életét, hogy el ne veszítse az örök életet!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy Egyházad pásztorai életük példájával is tanítsák az áldozatvállalás szükségességét!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Add, hogy az államok vezetői önzetlenül szolgálják a népek jólétét!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add, hogy beteg és szenvedő testvéreink megváltó szeretetedből merítsenek erőt!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Add, hogy ne rettegjünk a haláltól, hanem meglássuk benne örök életünk kezdetét!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk és Megváltónk! Földi életedben magad is megtapasztaltad az emberi szenvedéseket. Erősíts minket nehéz óráinkban, hogy a szenvedés üdvösségünkre váljék. Aki élsz és uralkodol mindörökkön- örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Hallgass meg minket, mindenható Istenünk, és add, hogy híveidet tisztítsa meg ennek az áldozatnak az ereje, miután a keresztény hit tanításában részesültek. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
Lázár feltámasztásáról - Misekönyv 202. oldal
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek,
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten: Krisztus, a mi Urunk által.
(Ő) Mint valóságos ember, megsiratta barátját, Lázárt, – mint örök Isten feltámasztotta őt a sírból.
Az egész emberiséget is megszánta – és húsvéti szentségei által, új életre támasztott minket.
A te Fölségedet általa imádják az angyalok, kik szünet nélkül örvendeznek színed előtt.
Add, kérünk, hogy az ő szavukkal a miénk is eljusson hozzád, – és velük együtt ujjongva mondjuk (zengjük):

Ha nem a Lázárról szóló evangéliumot olvastuk, a nagyböjti prefációk egyikét kell venni, 434-437. o.

Áldozási ének:
Lázár feltámasztásának evangéliuma után
Mindaz, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre - mondja az Úr. (Vö. Jn 11,26)

Ha az evangélium a házasságtörö asszonyról szólt
– Asszony, senki sem ítélt el téged? – Senki sem, Uram. – Én sem ítéllek el: menj, többé már ne vétkezzél! (Jn 8,10-11)

Más evangélium után
Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe hullott búzaszem el nem hal, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz! (Jn 12,24-25)

Áldozás utáni könyörgés:
Kérünk, mindenható Istenünk, add, hogy mindig élő tagjai maradjunk szent Fiadnak, akinek testét és vérét magunkhoz vettük. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.

Könyörgés a népért:
Áldd meg, Urunk, Istenünk irgalmasságod ajándékát váró népedet. Add meg, hogy amit ösztönzésedre kíván, bőkezűségedből meg is kapja. Krisztus, a mi Urunk által.