2018-11-06

31. évközi hét kedd

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből
Krisztus engedelmességből vállalta értünk a kereszthalált; Isten ezért felmagasztalta.
Testvéreim!
Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely felette áll minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.
Fil 2,5-11

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Dicsérlek téged, Istenem, * szent néped körében. 26a. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Az istenfélők előtt * teljesítem fogadalmamat.
Egyenek a szegények és lakjanak jól, † áldják az Urat mind, akik keresik: * „Szívük élni fog mindörökké”.
Hívek: Dicsérlek téged, Istenem, * szent néped körében.
E: A föld határai megemlékeznek erről és az Úrhoz térnek, * leborul előtte a nemzetek minden családja.
Egyedül őt imádják mind, akik a földben alszanak, * hódoljanak előtte mind, akik a porba visszatérnek.
H: Dicsérlek téged, Istenem, * szent néped körében.
E: Neki él az én lelkem, * és neki fog szolgálni nemzetségem.
Beszéljenek az Úrról a jövendő nemzedéknek, † igazságát hirdessék a születendő népnek: * „Mindezt az Úr cselekedte!”
H: Dicsérlek téged, Istenem, * szent néped körében.
Zsolt 21,26b-27.28-30a.31-32

ALLELUJA
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: * Én felüdítlek titeket – mondja a mi Urunk. Mt 11,28 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Isten országában mindenki asztalhoz ülhet, aki a meghívást készséggel elfogadja.
Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában!”
Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: »Jöjjetek! Minden készen van!« De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: »Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!« A másik azt mondta: »Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!« Egy további így szólt: »Most nősültem, nem mehetek.«
A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: »Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!« A szolga jelentette: »Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.« Az úr akkor megparancsolta a szolgának: »Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.«”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 14,15-24

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a végtelenül irgalmas Istent önmagunkért és minden emberért, hogy bocsássa meg bűneinket, és adja meg nekünk az örök boldogságot!
Lektor: 1. Az egész világon elterjedt és az itt egybegyűlt Egyházért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentatyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, papjainkért és a szent szolgálatban segítő társaikért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak egységéért, a pogányok megtéréséért, a nemzetek közötti egyetértésért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
4. Beteg, éhező és bajbajutott embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
5. Saját magunk és távol lévő testvéreink üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
(6. A földi életből eltávozott N. testvérünk [nővérünk] örök boldogságáért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, hallgasd meg népedet! Érdemtelen létünkre könyörgünk hozzád, hiszen kegyelmeddel mindig elénk sietsz, hogy jóságosan teljesítsd kérésünket. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.