2018-06-20

11. évközi hét szerda

OLVASMÁNY a Királyok második könyvéből
Az Úr tüzes szekéren mennybe ragadja Illés prófétát.
Illés és Elizeus elhagyták Galgalát, mert elérkezett az ideje, hogy az Úr Illés prófétát forgószélben az égbe ragadja. Amikor Jerikóba érkeztek, Illés azt mondta Elizeusnak: „Maradj csak itt, mert az Úr engem a Jordánhoz küldött!” Elizeus azonban azt felelte: „Az Úr életére meg a te életedre mondom, hogy nem hagylak el.”
Tehát mind a ketten továbbmentek. Sőt a prófétatanítványok közül is ötvenen követték őket. Amikor ők ketten megálltak a Jordán folyó mellett, azok is megálltak velük szemben, kissé távolabbról. Ekkor Illés fogta a palástját, összegöngyölte, és ráütött vele a vízre. Erre a víz kettévált, úgyhogy ők ketten szárazon mehettek át.
Amint átértek, Illés azt mondta Elizeusnak: „Kívánj valamit, hogy megtegyem neked, amíg el nem hagylak.” Elizeus azt felelte: „Azt kérem, hogy szálljon rám kétszeres rész a lelkedből.” Erre Illés így válaszolt: „Nehéz dolgot kértél. Ha látsz engem, amikor elhagylak, teljesül kérésed; de ha nem látsz, nem teljesül.”
Amint mentek, és menet közben beszélgettek, egyszer csak egy tüzes szekér tüzes lovakkal szétválasztotta őket, és Illés a forgószélben felment az égbe. Elizeus látta ezt, és felkiáltott: „Atyám, atyám, Izrael szekere és szekerének vezetője!” Amikor már nem láthatta többé, fogta a saját ruháját, és kettészakította.
Aztán fölemelte Illés palástját, amely leesett róla; majd visszafordult és megállt a Jordán partján. Majd fogta Illés leesett palástját, ráütött vele a vízre, és közben ezt mondta: „Hol van az Úr, Illés Istene?” Amikor pedig ráütött a vízre, az kettévált, és Elizeus átkelt rajta.
Ez az Isten igéje.
2Kir 2,1.6-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Legyetek bátor szívűek, * mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek! Vö. 25. vers. – 2. tónus.
Előénekes: Mily nagy a te jóságod, Uram, * melyet a téged félőknek tartogatsz,
amelyet azoknak készítettél, akik benned bíznak, * minden ember szeme láttára.
Hívek: Legyetek bátor szívűek, * mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!
E: Arcod oltalmába rejted el őket * az emberek zaklatása elől.
Sátradban adsz nekik biztos helyet * a rágalmazó nyelvek elől.
H: Legyetek bátor szívűek, * mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!
E: Szeressétek az Urat, ti, összes szentjei, † a hűségeseket az Úr megvédi, * de bőven megfizet a gőgösöknek.
H: Legyetek bátor szívűek, * mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!
Zsolt 30,20.21.24

ALLELUJA
Aki szeret engem, megfogadja szavamat. * Atyám is szeretni fogja, és hozzá költözünk. Jn 14,23 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Ne földi hiúságból, hanem Isten kedvéért tegyük a jót!
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Vigyázzatok! Jótetteitekkel ne hivalkodjatok az emberek előtt, mert így a mennyei Atyától nem kaptok értük jutalmat.
Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát alamizsnát adsz, ne tudja bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, hogy adományod rejtekben legyen, és akkor Atyád jutalmaz meg érte, aki lát téged a rejtekben is.
Amikor pedig imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek az emberek szeme láttára a zsinagógákban és az utcasarkokon állva imádkozni! Bizony, mondom nektek, már meg is kapták jutalmukat. Amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtó mögött, a rejtekben imádkozzál Atyádhoz! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Amikor böjtöltök, ne legyetek komorak, mint a képmutatók! Keserű arcot mutatnak, hogy az emberek meglássák rajtuk a böjtölést. Bizony, mondom nektek, ezzel már meg is kapták jutalmukat. Amikor tehát böjtölsz, illatosítsd be hajadat és mosd meg arcodat, hogy az emberek ne vegyék észre böjtölésedet, csak Atyád, aki a rejtekben jelen van! Atyád, aki a rejtekben is lát, megfizet neked.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 6,1-6.16-18

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, teljes szívünkből a mindenható Atyaistent, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére jusson!
Lektor: 1. Hogy kegyelmével gazdagítsa és állandóan vezesse az Anyaszentegyházat, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Hogy Egyházában kegyelmi ajándékaival elárassza a püspököket, a papokat és a szerzeteseket, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
3. Hogy elvezesse az Anyaszentegyházba mindazokat, akik még nem hisznek Krisztusban, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
4. Hogy vezérelje az államférfiakat a népek jogainak védelmében és boldogulásuk munkálásában, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
5. Hogy minket szeretetének igaz tanúivá tegyen az emberek előtt, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Hogy N. testvérünknek [nővérünknek], akiért a szentmisét bemutatjuk, adja meg az örök világosságot és boldogító istenlátást, kérjük Urunkat!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, Istenünk! Jusson el könyörgésünk felséges trónod elé! Ne legyen eredménytelen, hanem nyerjen meghallgatást! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.