2018-05-28

8. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Péter apostol első leveléből
A Krisztusban való hit kimondhatatlan öröm forrása.
Testvéreim!
Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmasságával, Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által, élő reményre teremtett újjá bennünket, hogy a mennyben romolhatatlan, szeplőtelen és el nem hervadó örökség várjon rátok. Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben megnyilvánuljon.
Örüljetek tehát akkor is, ha most egy kicsit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy kipróbált hitetek – amely értékesebb a tűzpróbát kiállott veszendő aranynál – Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Mivel szeretitek Krisztust, bár nem láttátok, és hisztek benne, noha nem találkoztatok vele, amikor eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét, – a megdicsőültek kimondhatatlan örömével fogtok ujjongani.
Ez az Isten igéje.
1Pét 1,3-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké. 5b. vers. – 12. tónus.
Előénekes: Teljes szívemből áldom az Urat * a szentek tanácsában és közösségében.
Nagyszerűek az Úr művei, * mindazok szemében, akik szeretik azokat.
Hívek. Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
E: Eledelt adott az őt félőknek, * megemlékezik szövetségéről örökkön örökké.
Népének megmutatta hatalmas műveit, * nekik adta a pogányok örökségét.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
E: Szabadulást hozott népének, * szövetséget kötött vele örökre.
Akik így cselekszenek, bölcsekké válnak; * az Úr dicsérete megmarad örökké.
H: Az Úr megemlékezik szövetségéről * örökkön örökké.
Zsolt 110,1-2.5-6.9 és 10c

ALLELUJA
Jézus Krisztus vállalta a szegénységet, ámbár gazdag volt, * hogy gazdaggá tegyen titeket szegénysége által. 2Kor 8,9 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Add el, amid van, és kövess engem!
Abban az időben:
Amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!” Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!” Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Ezek az evangélium igéi.
Mk 10,17-27

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánkat, hogy minden munkánkat az ő dicsőségére végezzük!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy az anyagi világ javait a magunk és embertársaink földi boldogulására és örök üdvösségére használjuk!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy mindennapi munkánkban felismerjük szent akaratodat, és azt készségesen teljesítsük!
Hívek: Kérünk téged...
3. Add, hogy munkatársainkkal jó együttműködésre törekedjünk, és így kölcsönösen elősegítsük a közösség javát!
Hívek: Kérünk téged...
4. Add meg nekünk a Szentlélek által a szelídséget, a jószívűséget és a türelmet!
Hívek: Kérünk téged...
5. Add, hogy a mai napot bűn nélkül töltsük el, hogy majd este örvendezve köszönhessük meg jóságodat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Add meg elhunyt N. testvérünknek [nővérünknek] bűnei bocsánatát, hogy irgalmadból a szentek közösségébe juthasson!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.