2018-05-09

húsvét 6. hét szerda

SZENTLECKE az Apostolok Cselekedeteiből
Pál apostol „az ismeretlen Istent” hirdeti az athénieknek.
Mivel Pál ellenfelei újra fellázították a népet, a testvérek kísérőket adtak Pál apostol mellé, akik egészen Athénig vezették őt. Amikor a kísérők visszafordultak, Páltól azt az utasítást vitték Szilás és Timóteus számára, hogy minél előbb menjenek utána Athénba.
Amíg ott rájuk várakozott, egy alkalommal így beszélt az Areopáguszon, Athén főterén:
„Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból nagyon vallásosak vagytok. Amint ugyanis körbejárva megtekintettem szentélyeiteket, olyan oltárra akadtam, amelyen ez a felírás állott: »Az ismeretlen istennek.« Azt hirdetem tehát nektek, akit ti ismeretlenül is tiszteltek.
A világot és minden benne lévő dolgot teremtő Isten nem lakik kézzel épített templomokban, mivel ő a mennynek és a földnek Ura. Semmiben sem szorul emberi kéz segítségére, hiszen ő ad mindenkinek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet, és ő szabta meg ittlakásuk pontos idejét és határát. Azt akarta, hogy keressék az Istent, hogy rátaláljanak és elérjék, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Benne élünk, mozgunk és vagyunk. Ahogy költőitek is mondják: »Az ő fiai vagyunk.«
Ha tehát az Isten fiai vagyunk, nem szabad azt gondolnunk, hogy az Isten emberi művészettel, emberi tervek szerint formált arany-, ezüst-, vagy kőszoborhoz hasonlít. De elmúlt már az az idő, melyben Isten elnézte a vele kapcsolatos tudatlanságotokat, mert az emberek tudomására hozta, hogy mindenhol mindenkinek meg kell térnie.
Kiválasztott ugyanis egy napot, amelyen igazságos ítéletet tart majd az egész világ felett egy arra rendelt férfi által, akiről mindenki előtt tanúbizonyságot tett azzal, hogy feltámasztotta őt a halálból.”
A halottak feltámadásának hallatára némelyek gúnyolódni kezdtek, mások meg azt mondták: „Erről majd még máskor is meghallgatunk téged.” Pál erre eltávozott közülük.
Néhányan mégis csatlakoztak hozzá, és hívők lettek. Köztük Areopagita Dénes, egy Damarisz nevű asszony és még mások is.
Ezek után Pál Athénből Korintusba távozott.
Ez az Isten igéje.
ApCsel 17,15.22-18,1

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja. 8. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat a mennyből, * dicsérjétek őt a magasságban.
Dicsérjétek mindnyájan, angyalok, * dicsérjétek, összes mennyei karok.
Hívek: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja.
E: Föld királyai és minden népek, * fejedelmek és a föld minden bírája,
ifjak és leányok, * öregek és gyermekek dicsérjétek az Úr nevét.
H: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsérjétek az Úr nevét, * mert egyedül csak az ő neve fölséges.
Fölsége felülmúlja az eget és a földet, * és ő emeli fel népe fejét.
H: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja.
E: Dicsérő ének ez minden szentjének, * Izrael fiainak, a népnek, amely közel áll hozzá.
H: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 148,1-2.ll-12ab.12c-14a.14bcd

ALLELUJA
Kérni fogom Atyámat, és más Vigasztalót ád majd nektek, * hogy veletek maradjon mindörökké. Jn 14,16 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A Szentlélek majd minden igazságra megtanítja Jézus követőit.
Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra.
Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.
Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.“
Ezek az evangélium igéi.
Jn 16,12-15

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
A húsvéti idő köznapjaira III.
Pap: Testvéreim! Esedezzünk az örök Istenhez, hogy töltsön el minket a világot legyőző hit ereje, és a lángot, amelyet az ő kegyelme gyújtott bennünk, semmiféle kísértés ne tudja kioltani! (Gelasianum)
Lektor: 1. Imádkozzunk Szentatyánkért, N. pápáért, hogy a kormányzás terhét Isten akarata szerint viselje!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Imádkozzunk egyházmegyénkért: N. püspök atyánkért, papjainkért és a hívekért, hogy az Úr adjon mindenkinek élő hitet és apostoli buzgóságot!
Hívek: Kérünk téged...
3. Imádkozzunk a népek vezetőiért, hogy igazságban és szeretetben munkálják a békét!
Hívek: Kérünk téged...
4. Imádkozzunk egyházközségünk tagjaiért, hogy a szent ünnepek elmúltával a hétköznapok gondjai között se veszítsék el Isten kegyelmének menyegzős köntösét!
Hívek: Kérünk téged...
5. Imádkozzunk távollévő testvéreinkért, különösen azokért, akik még elzárták magukat a húsvéti szentségek életadó erejétől!
Hívek: Kérünk téged...
Pap: Mindenható, örök Isten! Hallgasd meg könyörgésünket, légy védelmezőnk nappal és oltalmazónk éjszaka, hogy az idők változásai között a te változatlan szeretetedben legyen erősségünk és támaszunk. Krisztus, a mi Urunk által. (Nagy Szent Gergely)
Hívek: Ámen.