2018-01-20

2. évközi hét szombat

OLVASMÁNY Sámuel második könyvéből
Dávid megsiratja Saul királyt, és barátját, Jonatánt.
A Gelboe hegyén vívott nagy csatában Saul is elesett. Dávid az amalekiták legyőzése után visszatérve már két napot töltött Ciklagban, midőn a harmadik napon megjelent előtte egy ember megszaggatott ruhában, porral behintett fejjel. Saul táborából jött.
Amikor Dávid elé ért, a földre vetette magát, és arcra borult. Dávid megkérdezte tőle: „Honnan jössz?” Azt felelte: „Izrael táborából menekültem.” Dávid faggatni kezdte: „Mi történt? Mondd már el!” Az pedig így felelt: „Megfutamodott a nép a harcban. Sokan elestek közülük, és meghaltak. Sőt Saul és a fia, Jonatán is elesett.”
Ekkor Dávid és az emberek, akik vele voltak, megszaggatták ruháikat. Aztán egész estig siránkozva és böjtölve gyászolták Sault, a fiát Jonatánt, meg az Úr népét és Izrael házát amiatt, hogy kard által elestek. Majd Dávid ezt a gyászdalt énekelte:
„Izrael, hegyeiden véget ért dicsőséged!
Hogyan is eshettek el ekkora hősök?
Saul és Jonatán, kik életükben úgy szerették és becsülték egymást, holtukban sem váltak el.
Sasoknál gyorsabbak, oroszlánoknál bátrabbak voltak.
Sirassátok Sault, Izrael lányai, ki titeket pompás bíborba öltöztetett, és ruhátokra arany ékszert tűzött. Ó jaj, a harcban elestek a hősök; a halmokon megölték Jonatánt! Drága voltál nekem, testvérem, Jonatán. Miattad gyász nekem az élet.
Szereteted nagyobb volt irányomban az asszonyok szerelménél.
Ó, elestek a hősök!
Elvesztek a harci fegyverek!”
Ez a Isten igéje.
2Sám 1,1-4.11-12.19.23-27

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Ragyogjon ránk az arcod, Istenünk, * és mi szabadok leszünk! 4b. vers. – 4 g. tónus.
Előénekes: Figyelj ránk, Izrael pásztora, * aki József népét nyájadként vezeted.
Aki a kerubok fölött trónolsz, ragyogj fel * Efraim, Benjámin és Manassze előtt.
Mutasd meg hatalmadat, * jöjj, hogy megszabadíts minket.
Hívek. Ragyogjon ránk az arcod, Istenünk, * és mi szabadok leszünk!
E: Urunk, mindenható Istenünk, * meddig haragszol még néped imádsága ellenére.
Könnyek kenyerével táplálsz minket, * és italul könnyeink árját adod nekünk.
Ellentmondássá lettünk szomszédaink előtt, * ellenségeink gúnyolódnak rajtunk.
H: Ragyogjon ránk az arcod, Istenünk, * és mi szabadok leszünk!
Zsolt 79,2-3.5-7

ALLELUJA
Uram, nyisd meg szívünket, * hogy meghallgassuk Fiad igéit! Vö. ApCsel 16,14b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus igazi küldetését még rokonai sem értik meg.
Jézus az apostolok kiválasztása után tanítványaival együtt hazatért (Kafarnaumba, Péter házába). Ott azonnal nagy tömeg verődött össze, úgyhogy még evésre sem volt idejük.
Amikor rokonai ezt meghallották, elindultak, hogy erőnek erejével magukkal vigyék, mert az volt róla a szóbeszéd, hogy eszét vesztette.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 3,20-21

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Bizalommal forduljunk Istenhez, aki Máriát, Krisztus anyját fölébe helyezte minden égi és földi teremtménynek!
Lektor: 1. Irgalmasság Atyja, köszönjük, hogy a Boldogságos Szűz Máriában égi édesanyát adtál nekünk; add, hogy mindig gyermeki szeretettel ragaszkodjunk hozzá!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szűz Mária tanulékony lélekkel figyelt Jézus szavára; add, hogy példája szerint mi is szívünkbe fogadjuk szent Fiad igéit!
Hívek: Kérünk téged...
3. A kereszt alatt álló Máriát megerősítetted a fájdalmak elviselésére; az ő közbenjárására adj erőt nekünk is a kereszt hordozására!
Hívek: Kérünk téged...
4. Szent Fiad feltámadása által örömmel töltötted el Szűz Mária szívét; tölts el minket is a feltámadás reménységével!
Hívek: Kérünk téged...
5. Szűz Máriát testével-lelkével felvetted a mennyei dicsőségbe; földi életünk után add meg nekünk is az örök életet!
Hívek: Kérünk téged...
(6. A Boldogságos Szűz Mária a mennyország királynője; az ő közbenjárására fogadd be elhunyt testvéreinket is az örök élet boldogságába!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy mi, a te híveid, akik a Boldogságos Szűz Mária oltalmában bízunk, anyai közbenjárására minden rossztól megszabaduljunk itt a földön, és az örök élet örömére eljussunk a mennyben. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.