2018-01-08

1. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből
Sokszor az ártatlan is szenved, mint Hanna, akinek az Úr nem adott gyermeket.
A bírák korában Efraim hegységében, Ramataim helyiségben élt egy szuffita ember, akinek Elkána volt a neve. Az Efraim törzséből származó Jerohámnak volt a fia, ősei pedig Eliu, Tohu és Szuf voltak.
Két felesége volt: az egyiknek Hanna, a másiknak pedig Fenenna volt a neve. Fenennának több gyermeke volt, Hannának azonban egy sem született.
Elkána minden esztendőben fel szokott menni városából Silóba, a szent sátorhoz, hogy ott imádkozzék, és áldozatot mutasson be a Seregek Urának. Héli főpap két fia, Ofni és Fineász végezték ott a papi szolgálatot.
Egy alkalommal, miután Elkána bemutatta az áldozatot, Fenennának és fiainak meg leányainak kiosztotta a maguk részét, Hannának azonban kétszeres részt adott, mert őt jobban szerette, bár az Úr neki nem adott gyermeket. Vetélytársnője viszont sokszor bosszantotta és bántotta Hannát, hogy annak még jobban fájjon, amiért az Úr nem adott neki gyermeket. így bánt vele minden esztendőben, valahányszor felmentek az Úr házába, és annyira felbosszantotta őt, hogy Hanna a sírástól még enni sem tudott.
Elkána, a férje vigasztalta: „Hanna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy annyira elkeseredve? Nem érek én többet neked akár tíz fiúnál is?”
Ez az Isten igéje.
1Sám 1,1-8

VÁLASZOS ZSOLTÁR :
Válasz: Bemutatom néked, Uram, * a dicséret áldozatát. 17a. vers. – 7 b. tónus.
Előénekes: Az Úrnak mit adhatnék, * mindazért, amit nékem adott?
Veszem az üdvösség kelyhét, * és az Úr nevét hívom segítségül.
Hívek: Bemutatom néked, Uram, * a dicséret áldozatát.
E: Amit az Úrnak fogadtam, * megadom egész népének színe előtt.
Bemutatom néked a dicséret áldozatát, * és az Úr nevét hívom segítségül.
H: Bemutatom néked, Uram, * a dicséret áldozatát.
E: Megadom az Úrnak, amit fogadtam, * egész népének színe előtt, az Úr házának udvarán, * a te falaid között, Jeruzsálem.
H: Bemutatom néked, Uram, * a dicséret áldozatát.
Zsolt 115,12-14 és 17-19

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Elközelgett az Isten országa, * tartsatok bűnbánatot és higgyetek az örömhírnek!” Mk 1,15 – 3. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban!
Miután Keresztelő Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten (országáról szóló) evangéliumot: „Betelt az idő, közel van az Isten országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András, akik halászok voltak, éppen hálót vetnek a tengerbe. Jézus megszólította őket: „Jöjjetek utánam, és én emberhalászokká teszlek titeket.” Azok rögtön otthagyták hálóikat, és követték őt.
Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost, amint a hálóikat rendezgették a bárkában. Őket is
mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust a halászlegényekkel együtt a bárkában, és követték őt.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 1,14-20

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Atyaistent, hogy szent Fia által árassza kegyelmi ajándékait a hívekre és a főpásztorokra, akiket az Egyházban egyesít a Szentlélek!
Lektor: 1. Őrizd meg, egyesítsd és kormányozd szentegyházadat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Tartsd meg Szentatyánkat, N. pápát épségben és biztonságban szent népednek kormányzására!
Hívek: Kérünk téged...
3. Áraszd Szentlelked világosságát az Egyház püspökeire és papjaira!
Hívek: Kérünk téged...
4. Adj az egész kereszténységnek békességet és egyetértést!
Hívek: Kérünk téged...
5. Mutasd meg jóságos arcodat a betegeknek és a szenvedőknek!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Adj örök nyugalmat N. testvérünknek [nővérünknek], akiért ezt a szent áldozatot felajánljuk!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Úristen, oltalmunk és erősségünk! Hallgasd meg Egyházad buzgó könyörgését! Te adod lelkünkbe a vallásos buzgóságot. Engedd, hogy amit hittel kérünk, azt valóban elnyerhessük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.