12-28

Aprószentek – Ü

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Jézus Krisztusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Szeretteim!
Az üzenet, amelyet Jézus Krisztustól hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele és sötétségben élünk, akkor hazudunk, és nem cselekszünk az igazság szerint. De ha világosságban járunk, mint ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak vére megtisztít minket minden bűntől.
Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden gonoszságtól megtisztít minket. Ha azt állítjuk, hogy nem vétkeztünk, hazugnak tüntetjük fel, és tanítása nincs bennünk.
Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bűnt. De ha valaki bűnbe esett, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz. Ő az engesztelő áldozat bűneinkért, nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is.
Ez az Isten igéje.
1Jn 1,5–2,2

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok lójából. (7a. vers. - 7. b tónus)
Előénekes: Ha nem lett volna velünk az Úr, * amikor az emberek ránk támadtak,
akkor elevenen elnyeltek volna, * úgy fellángolt haragjuk ellenünk.
Hívek: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok lójából.
E: Elnyelt volna minket akkor a víz, † a zuhatag elsodorta volna életünket, * elragadtak volna a tajtékzó hullámok.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok lójából.
E: A vadászló szétszakadt, * és mi szabadok lettünk.
Az Úr a mi segítségünk, * aki az eget és a földet alkotta.
H: Lelkünk megmenekült, mint a madár * a vadászok lójából.
Zsolt 123,2-3.4-5.7b-8.

ALLELUJA
Téged, Isten, dicsérünk, * téged Úrnak ismerünk!
Jeles mártírseregek * magasztalnak tégedet. (6. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Heródes Betlehemben és annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé.
Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket.” József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően.
Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 2,13-18

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
26. AZ APRÓSZENTEKRŐL (december 28.)
Pap: Krisztus ártatlan gyermekvértanúit ünnepelve forduljunk, testvéreim, mennyei Atyánkhoz, akinek mindnyájan gyermekei vagyunk, és bizalommal terjesszük eléje kéréseinket!
Lektor: 1. Add meg Egyházadnak, hogy egyetlen családban egyesítse valamennyi gyermekedet!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Óvd meg a gyermekeket az egész világon a korai haláltól, az éhezéstől és a tudatlanságtól!
3. Olts a szülőkbe nagy felelősségtudatot az erkölcsös családtervezésben és a magzati emberélet megbecsülése terén!
4. Tartsd távol a felnövekvő gyermekekről a céltalan életet és az erkölcsi romlás mételyét!
5. Gondoskodjál nagy irgalmasságod szerint a keresztség szentsége nélkül elhunyt kisdedekről!
Pap: Istenünk, jóságos Atyánk! Szent Fiad tanítja, hogy olyanokká kell lennünk, mint a kis gyermekek, ha el akarunk jutni országodba. Add, hogy drága kincsnek tekintsünk és keresztény okossággal neveljünk minden gyermeket, akit gondjainkra bíztál, önmagunkban pedig mindhalálig megőrizzük az istengyermekség kegyelmi állapotát! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen