2018-04-22

Húsvét 4. vasárnapja

Kezdőének:
Telve van a föld az Úr irgalmával, az egek az Úr szavára lettek, alleluja. (Zsolt 32,5-6)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, vezess minket a mennyország boldog közösségébe. Jusson el híveid gyönge nyája oda, ahová előttünk ment Jézus, a mi erős Pásztorunk. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből
Azokban a napokban: Péter a Szentlélektől eltelve így szólt: „Népünk elöljárói és ti vének! Ha ti ma azért hallgattok ki minket – miután egy beteggel jót tettünk –, hogy vajon ő hogyan is gyógyult meg, hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy ez az ember annak a názáreti Jézus Krisztusnak a neve által áll itt előttetek egészségesen, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Ő az a kő, amelyet ti, építők elvetettetek, és mégis szegletkővé lett. Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetünk.”
Ez az Isten igéje.
ApCsel 4,8-12

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az lett szegletkővé. 6. tónus.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 6. szám.
Előénekes: Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad!
Jobb az Úrnál keresni oltalmat, * mint emberekben bizakodni.
Jobb az Úrnál keresni oltalmat, * mint hatalmasokban reménykedni.
Hívek: A kő, amelyet az építők félredobnak, * íme, az lett szegletkővé.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Hálát adok, mert meghallgattál engem, * te lettél az én szabadítóm.
A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az vált szegletkővé.
Mindezt az Úr vitte végbe, * csodálatra méltó a mi szemünkben.
H: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az lett szegletkővé.
Vagy. Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Áldott, aki jön az Úr nevében, * az Úr házából megáldunk titeket.
Hálát adok néked, te vagy Istenem, * magasztallak, Istenem, téged.
Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, * mivel irgalma örökké megmarad.
H: A kő, amelyet az építők félredobtak, * íme, az lett szegletkővé.
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
Zsolt 117,1 és 8-9.21-23.26 és 28cd és 29

SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Szeretteim! Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. A világ azért nem ismer minket, mert őt sem ismeri. Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló. Azt tudjuk, hogy ha ő megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt úgy, amint van.
Ez az Isten igéje.
1Jn 3,1-2

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok a jó Pásztor, * Ismerem juhaimat, és juhaim ismernek engem.” Jn 10,14 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Abban az időben Jézus így szólt: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Ezek az evangélium igéi.
Jn 10,11-18

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Jézus, a jó Pásztor, életét adta értünk. Kérjük mennyei Atyánkat, hogy szent Fia által eljussunk a megígért örök életre!
Lektor:
1. Add, Urunk, hogy az Egyház pásztoraiban minden ember megismerje a jó Pásztor szeretetét!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, Urunk, hogy a népek meghallják a jó Pásztor szavát: egy akol legyen és egy Pásztor!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Add, Urunk, hogy az önfeláldozó szeretet gyakorlásával hasonlóvá legyünk jó Pásztorunkhoz!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Adj, Urunk, Egyházadnak áldozatos lelkű papokat, akik készek életüket adni híveidért!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Engedd, Urunk, hogy Jézus neve legyen erősségünk és vigasztalásunk a halál óráján!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Irgalmas mennyei Atyánk! Te egyszülött Fiadat szent néped jó Pásztorává rendelted. Engedd, hogy halála és feltámadása érdeméből mindnyájan eljussunk a mennyei boldogságra! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy mindenkor hálát adjunk a húsvéti áldozat által, és megváltásunk folytonosan ható kegyelme szüntelen örvendezés forrása legyen. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
HÚSVÉTI PREFÁCIÓ I.
Húsvét szent titka

A következő prefációt a húsvéti időben mondjuk.

Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy minden időben magasztaljunk, Urunk, téged, de különösen most, a húsvéti időben, – midőn áldozattá lett értünk KRISZtus, a Húsvéti Bárány.
Mert ő az igazi Bárány, aki elvette a világ bűneit, – halálunkat halálával MEGtörte, és feltámadásával új életet szerzett nékünk.
A húsvéti öröm ezért kiárad az egész földre, a nagyvilág örvendezve ujjong, a mennyei erők és a hatalmas angyalok, – (a te) dicsőséged himnuszát ZENgik, és vég nélkül mondják: (éneklik:)

Áldozási ének:
Feltámadt a jó Pásztor, aki életét adta juhaiért és meghalt az ő nyájáért, alleluja.

Áldozás utáni könyörgés:
Jó Pásztorunk, tekints kegyesen nyájadra, és juhaidat, akiket Fiad drága vérén megváltottál, vezesd az örök élet országába. Krisztus, a mi Urunk által.


Újratöltés

Mai olvasmányok

Tegnapi olvasmányok

Igenaptár főoldal