01-02

Nagy Szent Vazul és Nazianzi Szent Gergely


SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt leveléből
Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben.
Testvéreim!
Kérlek benneteket, én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok; teljes alázatban, szelídségben és türelemben. Viseljétek el egymást szeretettel. Törekedjetek arra, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól.
Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki minden fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van. Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült kegyelemben.
Ő némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy szolgálatuk betöltésére neveljék a szenteket, és fölépítsék Krisztus testét, amíg mindnyájan el nem jutunk a hitben és az Isten Fia megismerésében az egységre, és meglett emberré nem leszünk, elérve Krisztus teljes életkorának mértékére.
Ez az Isten igéje.
Ef 4,1-7.11-13

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. 1. vers.
Előénekes: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zöldellő mezőkön terelget engem, * csendes vizeken vezet és lelkemet felüdíti.
Hívek: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Az igazság ösvényén vezet engem, * ahogyan ő megígérte.
A halál sötét völgyében sem félek, mert ott vagy velem, * biztonságot ad vessződ és pásztorbotod.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Számomra asztalt terítettél, * hogy üldözőimet szégyen érje.
Fejemet megkented olajoddal, * serlegemet csordultig megtöltötted.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
E: Jóságod és irgalmad nyomon követ, * életemnek minden napján.
Otthonom lesz az Isten háza, * mindörökké szünet nélkül.
H: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom.
Zsolt 22,1-3a.3b-4.5.6

ALLELUJA
Egy a ti Atyátok, a mennyei, * és egy a ti tanítótok, a Krisztus. Mt 23,9b.10b – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Aki legnagyobb köztetek, legyen a szolgátok.
Abban az időben Jézus így beszélt a tanítványokhoz: „Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 23,8-12

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
vagy: 32. A PÁPÁKRÓL VAGY LELKIPÁSZTOROKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, Krisztus Urunkat, a jó Pásztort, hogy mutassa meg szeretetét irántunk, és hallgassa meg kéréseinket!
Lektor: 1. Urunk, te vagy a pásztorok fejedelme: ne hagyd Egyházadat szent és kiváló lelkipásztorok nélkül!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Aki nyájadat Péterre és utódaira bíztad, add, hogy N. pápánk az apostoli lelkű szent főpapok nyomdokait kövesse!
3. Aki jóságosan tanítod és neveled a népeket, ne engedd, hogy a világ elveszítse érzékét a lelki táplálék iránt!
4. Aki ismered tieidet, ne engedd, hogy egy is elvesszen azok közül, akikért véredet ontottad!
5. Aki válladra veszed a gyengét, és felkutatod az elveszett bárányt, erősítsd meg gyenge hitünket, és térítsd vissza magadhoz azokat, akik elhagytak téged!
(6. Aki életedet adtad juhaidért, öleld szent Szívedre N.-t és többi elhunyt testvérünket!)
Pap: Urunk, Jézus Krisztus, hallgasd meg néped kéréseit, és örvendeztesd meg nyájadat a pásztorok gondosságával, a pásztorokat pedig a rájuk bízott lelkek engedelmességével! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.

vagy: 33. AZ EGYHÁZTANÍTÓKRÓL
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Istent, minden világosság Atyját, hogy teljesítse igazságra éhező és szomjazó hívei kéréseit!
Lektor: 1. Adj, Urunk, Egyházadnak bölcs tanítókat és apostoli lelkületű hithirdetőket, hogy a világ egyre jobban megismerje szent Fiad evangéliumát!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy megszűnjék az írástudatlanság a földön, és a Szentírás ismeretében is gyarapodjanak a népek!
3. Támassz hívő szakembereket az emberi tudás minden ágában neved dicsőségére és a lelkek javára!
4. Add, hogy a szülők meg ne feledkezzenek ígéretükről, amelyet megkeresztelt gyermekeik vallásos nevelésére tettek!
5. Ne engedd, hogy világi tanulmányainkban előre haladva elhanyagoljuk a szentek tudományát: az imádságos lelkületet és az emberszeretet gyakorlását!
(6. Nyisd meg az igazság kapuit N. testvérünknek és minden megholt hívednek!)
Pap: Istenünk, te kiapadhatatlan fényességben lakozol. Gyarapítsd híveidet minden ismeretben, és add meg nekik Szentlelked segítségét, hogy életükkel tanúskodjanak a te igazságodról! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

01-02b

Karácsonyi idő - január 2.


SZENTLECKE Szent János apostol első leveléből
Maradjatok hűségesek a keresztény tanításhoz!
Szeretteim!
Mindaz, aki tagadja, hogy Jézus a Messiás, az hazug. Az antikrisztus az, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Mindenki, aki tagadja a Fiút, nem ismeri el az Atyát sem, és aki megvallja a Fiút, elismeri az Atyát is.
Amit kezdettől fogva hallottatok, az maradjon meg bennetek! Ha megmarad bennetek a tanítás, amelyet kezdettől fogva hallottatok, akkor ti is megmaradtok a Fiúban és az Atyában. Az ígéret pedig, amelyet (Jézus) ehhez fűzött: az örök étet.
Ezt azok miatt írtam, akik félrevezetnek titeket. Maradjon meg bennetek a tőle kapott Kenet, (vagyis a Szentlélek), akkor nincs szükségtek más tanítóra, hiszen az ő Kenete megtanít benneteket mindenre, és ez igaz, s nem hazugság. Maradjatok tehát őbenne, amint tanította!
Gyermekeim! Maradjatok meg most őbenne, hogy amikor majd megjelenik, bizalommal lehessünk iránta, és ne szégyenüljünk meg az ő eljövetelekor!
Ez az Isten igéje.
1Jn 2,22-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát. 3cd. vers.
Előénekes: Zengjetek az Úrnak új éneket, * csodálatra méltó, amit művelt.
Diadalt aratott jobbjával, * győzelmet szentséges karjával.
Hívek: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Az Úr. megmutatta szabadító erejét, * igazságosságát feltárta a népek előtt.
Emlékezetébe idézte jóságát és hűségét * Izrael népe iránt.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
E: Meglátta a föld minden határa, * szabadulást Istenünk hozott nekünk.
Minden földek, zengjetek az Úrnak öröméneket, * ujjongjatok és zsoltárt mondjatok.
H: A föld minden határa látta * üdvözítő Urunknak jóságát.
Zsolt 97,1.2-3ab.3cd-4

ALLELUJA
Sok ízben szólt az ősatyákhoz egykor az Isten, * Végül a beteljesedés napjaiban Fia által szólt hozzánk. Zsid 1,1-2 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Keresztelő János tanúsága a Messiásról.
Keresztelő János így tett tanúságot:
A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék öt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”
Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?”
„Nem vagyok” – felelte.
„A próféta vagy?”
Erre is nemmel válaszolt.
Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?”
János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”
Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 1,19-28

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: A polgári év kezdetén kérjük Krisztus Urunkat, az élő Isten egyszülött Fiát, hallgassa meg kéréseinket:
Lektor: 1. Küldj, Urunk, Egyházadnak fiatal nőket és férfiakat, akik hívásodra örömmel vállalják a tanúságtevő életet!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy vallása és világnézete miatt a világon egyetlen embernek se kelljen szenvednie!
3. Segítsd meg, Urunk, azokat, akik életüket embertársaik szolgálatára szentelték!
4. Támogasd jóságosan azokat, akik kilátástalannak érzik életüket! 5. Emeld magadhoz, Urunk, elhunyt szeretteinket!
Pap: Mert te az Atya dicsőségének szelíd visszfénye vagy, hallgasd meg irgalmasan néped kéréseit! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.