2017-08-28

21. évközi hét hétfő

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt első leveléből
A tesszaloniki egyházközség példakép számunkra az igaz hit és szeretet gyakorlásában.
Testvéreim!
Imádságainkban megemlékezünk rólatok, és szüntelenül gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd reményetekre.
Testvéreim, kiket az Úr szeret! Jól tudjátok, hogy választottak vagytok! Hiszen az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük köztetek, hanem erővel, Szentlélekkel és mélységes meggyőződéssel!
Mindnyájan tudjátok, hogy hogyan viselkedtünk körötökben a ti szolgálatotokra.
Istenbe vetett hitetek mindenütt ismertté vált, ezért nem is kell róla beszélnünk. Az emberek maguktól mondják el, hogyan fogadtatok minket, hogyan fordultatok a bálványoktól az Istenhez, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok és várjátok a mennyből Fiát, Jézust, akit a halálból feltámasztott, s aki megment minket az eljövendő haragtól.
Ez az Isten igéje.
1Tessz 1,2b-5.8b-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket. 4a. vers.
Vagy: Alleluja. 3. szám.
Előénekes: Az Úrnak új dalt énekeljetek, * a szentek közösségében zengjen dicsérete.
Teremtőjének örvendjen Izrael, * és Sion gyermekei ujjongjanak királyuknak.
Hívek: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Nevét körtánccal dicsérjék: * zengjen a zsoltár dobbal és citerával.
Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
E: Örvendjenek a szentek dicsőségükben, * pihenőhelyükön is ujjongjanak.
Isten magasztalása zeng az ajkukon, * összes szentjeinek ez lesz dicsősége.
H: Népében az Úr kedvét találja, * üdvösségre vezeti a szelídeket.
Vagy: Alleluja.
Zsolt 149,1-2.3-4.5 és 6a és 9b

ALLELUJA
Jézus mondja: † „Juhaim hallgatnak szavamra; * ismerem őket, és ők a nyomomban járnak.” Jn 10,27 – 8 G. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Jézus elítéli a vak vezetőket.
Jézus egyszer így korholta a farizeusokat:
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Elzárjátok a mennyek országába vezető utat az emberek elől. Ti magatok nem mentek be oda, és azokat sem engeditek odajutni, akik be szeretnének menni.
Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tengert és szárazföldet bejártok, hogy egyetlen pogányt megtérítsetek, és ha megtért, a kárhozat fiává teszitek, kétszerte inkább, mint magatokat.
Jaj, nektek, vak vezetők! Azt mondjátok: „Ha valaki a templomra esküszik, az semmi; ha azonban a templom aranyára esküszik, az kötelez.” Ti, esztelenek és vakok! Hát mi nagyobb: az arany vagy a templom, amely megszenteli az aranyat? – Továbbá azt mondjátok: „Ha valaki az oltárra esküszik, az semmi, de ha a rajta lévő áldozati ajándékra esküszik, az kötelez.” – Ti, vakok! Hát mi nagyobb: az áldozati ajándék vagy az oltár, amely megszenteli az ajándékot? Aki tehát az oltárra esküszik, az esküszik az oltárra és mindarra, ami rajta van. Aki a templomra esküszik, az esküszik a templomra és arra, aki ott lakik. Végül aki az égre esküszik, az az Isten trónjára esküszik és arra, aki a trónon ül.
Ezek az evangélium igéi.
Mt 23, 13-22

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Atyaistent, hogy szent Fia által árassza kegyelmi ajándékait a hívekre és a főpásztorokra, akiket az Egyházban egyesít a Szentlélek!
Lektor: 1. Őrizd meg, egyesítsd és kormányozd szentegyházadat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Tartsd meg Szentatyánkat, N. pápát épségben és biztonságban szent népednek kormányzására!
Hívek: Kérünk téged...
3. Áraszd Szentlelked világosságát az Egyház püspökeire és papjaira!
Hívek: Kérünk téged...
4. Adj az egész kereszténységnek békességet és egyetértést!
Hívek: Kérünk téged...
5. Mutasd meg jóságos arcodat a betegeknek és a szenvedőknek!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Adj örök nyugalmat N. testvérünknek [nővérünknek], akiért ezt a szent áldozatot felajánljuk!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Úristen, oltalmunk és erősségünk! Hallgasd meg Egyházad buzgó könyörgését! Te adod lelkünkbe a vallásos buzgóságot. Engedd, hogy amit hittel kérünk, azt valóban elnyerhessük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.