2017-08-01

17. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Az Úr úgy szólott Mózeshez szemtől szembe, mint ahogyan az ember a barátjához szokott beszélni.
Az aranyborjú elpusztítása után Mózes fogta a szent sátrat, messze a táboron kívül verte fel, és elnevezte a Szövetség sátrának. Így a népből mindaz, akinek valami kérdeznivalója volt az Úrtól, kiment a Szövetség sátrához, amely a táboron kívül állt.
Valahányszor Mózes kiment a sátorhoz, az egész nép felkelt, mindenki odaállt sátra bejáratához, és Mózes után nézett, míg ő be nem ment a sátorba. Amikor pedig bement a Szövetség sátrába, leszállt a felhőoszlop, megállt a sátor bejáratánál, és az Úr beszélt Mózessel. Mihelyt látta a nép, hogy a felhőoszlop ott áll a sátor bejáratánál, mindannyian felkeltek, és leborultak a sátruk előtt. Az Úr pedig úgy beszélt Mózessel szemtől szemben, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni. Amikor Mózes visszatért a táborba, szolgája, az ifjú Józsue, Nun fia, akkor sem távozott el a sátortól.
Az Úr leszállt a felhőben, Mózes pedig eléje járult és segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult Mózes előtt. Mózes akkor így imádkozott: „Íme, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszan tűrő, kegyelemben gazdag és hűséges, aki irgalmasságot gyakorol ezeríziglen, megbocsátja a gonoszságot, a vétket és a bűnt. Előtte azonban semmi sem marad büntetlen, mert megtorolja az atyák gonoszságát gyermekeiken és unokáikon a harmadik és negyedik nemzedékig.”
Ekkor Mózes sietve leborult a földre, meghajtotta magát és hódolattal folytatta: „Ha kegyelmet találtam színed előtt, Uram, kérlek, járj velünk, bár keménynyakú ez a nép, bocsásd meg gonoszságainkat és bűneinket, fogadj tulajdonoddá minket!” Mózes negyven nap és negyven éjjel volt az Úrnál. Kenyeret nem evett, vizet nem ivott, és feljegyezte a táblára a szövetség tíz parancsolatát.
Ez az Isten igéje.
Kiv 33,7-11;34,5b-9.28

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve. Vö. 8a. vers.
Előénekes: Az Úr igazságot szolgáltat, * és megvédi jogát minden elnyomottnak.
Mózessel megismertette útjait, * és Izrael fiaival nagy csodáit.
Hívek: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk: * könyörületre hajlik szíve.
E: Irgalmas és kegyes a mi Istenünk, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Nem pöröl velünk szüntelen, * és haragja nem tart örökké.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Nem bűneink szerint bánik velünk, * és nem gonoszságunk szerint fizet vissza nekünk.
Amilyen messze van az ég a földtől, * oly nagy a szeretete az őt félők iránt.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
E: Amilyen messze van napkelettől napnyugat, * bűneinket oly messze dobja tőlünk.
Ahogyan az atya megkönyörül fiain, * úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.
H: Irgalmas a mi Urunk, Istenünk, * könyörületre hajlik szíve.
Zsolt 102,6-7.8-9.10-11.12-13

ALLELUJA
Jó mag az Isten igéje, † Krisztus a magvető; * aki reátalál, örökké élni fog. – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
A világ vége szétválasztja egymástól az igazakat és a gonoszokat.
Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!”
Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög.
Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!”
Ezek az evangélium igéi.
Mt 13, 36-43

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a végtelenül irgalmas Istent önmagunkért és minden emberért, hogy bocsássa meg bűneinket, és adja meg nekünk az örök boldogságot!
Lektor: 1. Az egész világon elterjedt és az itt egybegyűlt Egyházért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentatyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, papjainkért és a szent szolgálatban segítő társaikért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak egységéért, a pogányok megtéréséért, a nemzetek közötti egyetértésért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
4. Beteg, éhező és bajbajutott embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
5. Saját magunk és távol lévő testvéreink üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
(6. A földi életből eltávozott N. testvérünk [nővérünk] örök boldogságáért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, hallgasd meg népedet! Érdemtelen létünkre könyörgünk hozzád, hiszen kegyelmeddel mindig elénk sietsz, hogy jóságosan teljesítsd kérésünket. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.