2017-06-26

12. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Ábrám, aki később az Ábrahám nevet kapta, Isten parancsára kiköltözött szülőföldjéről, és az ígéret földjére ment.
Az Úr így szólt Ábrámhoz:
„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, és akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”
Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, és vele tartott Lót is. Ábrám hetvenöt éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrám vette feleségét, Sárait, és Lótot, testvérének a fiát, és minden vagyonukat, amit gyűjtöttek; meg azokat a szolgákat, akiket Háránban szereztek. Azután elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. Amikor odaérkeztek, Ábrám áthaladt az országon, Szichem városáig, egészen Móré tölgyeséig. Azon a földön kánaániták laktak.
Akkor az Úr megjelent Ábrámnak, és megígérte neki: „Ezt a földet utódaidnak adom.” Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.
Onnan aztán továbbvonult a hegyvidékre, Bételtől keletre. Fölverte sátrát, s Bétel nyugatra esett, Hai pedig keletre. Aztán oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az ő nevét. Majd újra útnak indult, és mindinkább délnek, a Negeb felé tartott.
Ez az Isten igéje.
Ter 12,1-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. 12b. vers.
Előénekes: Boldog az a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Letekint Isten a mennyből, * és látja mind az emberek fiait.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az Úrra hagyatkozik lelkünk, * mert ő a segítőnk és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
Zsolt 32,12-13.18-19.20.22

ALLELUJA
Isten szava élő és átható: * megítéli a gondolatot és a szándékot szívünk mélyén. Zsid 4,12 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből
Mielőtt mást megítélsz, nézz magadba!
Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak:
Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Amilyen ítélettel ítélkeztek, olyannal fognak fölöttetek is ítélkezni, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is.
Miért látod meg embertársad szemében a szálkát, a magadéban meg nem veszed észre a gerendát? Vagy hogyan mondhatod embertársadnak: „Hadd vegyem ki szemedből a szálkát!”, holott a te szemedben gerenda van? Képmutató! Vedd ki előbb a saját szemedből a gerendát, és csak azután láss hozzá, hogy kivedd embertársad szeméből a szálkát!
Ezek az evangélium igéi.
Mt 7,1-5

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánkat, hogy minden munkánkat az ő dicsőségére végezzük!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy az anyagi világ javait a magunk és embertársaink földi boldogulására és örök üdvösségére használjuk!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy mindennapi munkánkban felismerjük szent akaratodat, és azt készségesen teljesítsük!
Hívek: Kérünk téged...
3. Add, hogy munkatársainkkal jó együttműködésre törekedjünk, és így kölcsönösen elősegítsük a közösség javát!
Hívek: Kérünk téged...
4. Add meg nekünk a Szentlélek által a szelídséget, a jószívűséget és a türelmet!
Hívek: Kérünk téged...
5. Add, hogy a mai napot bűn nélkül töltsük el, hogy majd este örvendezve köszönhessük meg jóságodat!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Add meg elhunyt N. testvérünknek [nővérünknek] bűnei bocsánatát, hogy irgalmadból a szentek közösségébe juthasson!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal, és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.