2017-06-11

Szentháromság vasárnapja

Kezdőének:
Áldott legyen az Atyaisten, és Isten egyszülött Fia, valamint a Szentlélek, mert irgalmasságot gyakorolt velünk.

Könyörgés:
Mennyei Atyánk, te elküldted a világba Fiadat, az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket, és ezzel kinyilatkoztattad belső életed csodálatos titkát. Add, hogy az igaz hit megvallásával a Szentháromság dicsőségét megismerjük, és a fölséges hatalmú egy Istent imádjuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből
Az Úr irgalmas és könyörülő Isten.
Mózes, miután elpusztította az aranyborjút és kiengesztelte az Urat, másnap korán reggel elindult a Sinai-hegyre, és vitte magával a két kőtáblát, ahogy az Úr megparancsolta. Az Úr leereszkedett felhőben, ő pedig eléje járult és segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult Mózes előtt és ezt mondta: „Az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag.”
Mózes sietve a földig hajolt, leborult, és így szólt: „Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk. Bár keménynyakú nép ez, mégis bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül.”
Ez az Isten igéje.
Kiv 34,4b-6.8-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. 6. tónus.
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene.*
Hívek: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
Dán 3,52.53.54.55.56

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből
Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége köti össze a híveket.
Testvéreim!
Örvendjetek és tökéletesedjetek! Buzdítsátok egymást, éljetek egyetértésben és békében! Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene. Köszöntsétek egymást szent csókkal. A szentek mind köszöntenek titeket.
Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!
Ez az Isten igéje.
2Kor 13,11-13

ALLELUJA
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek: * Istennek, aki van, aki volt, és aki eljön újra! Vö. Jel 1,8 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
Isten elküldte Fiát, hogy üdvözli jön általa a világ.
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak:
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Ezek az evangélium igéi.
Jn 3,16-18

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! A mennyei Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek templomai vagyunk! Kérjük az Atyát a Fiú által a Szentlélekben, hogy segítse hívő népét!
Lektor: 1. A Szentháromság egy Istent dicsőítsék életükkel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében megkeresztelt emberek!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. A Szentháromság egységének titka vezesse a hit és szeretet egységére az egész keresztény világot!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. A Szentháromság kiáradó szeretete vezessen minden embert az Evangélium világosságára!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. A Szentháromság egysége és békéje uralkodjék a népek és vezetőik szívében!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Az Atya hatalma, a Fiú bölcsessége és a Szentlélek kegyelme őrizze meg családjaink egységét és boldogságát!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mindenható, örök Isten, engedd, hogy akik a keresztségben gyermekeid lettünk, kegyelmeddel a Szentháromság boldogító látására eljussunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Urunk, Istenünk, neved segítségül hívása által szenteld meg felajánlott adományainkat, és tégy minket általuk neked szentelt örök áldozattá. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
A Szentháromság titkáról
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk neked, – mi Urunk, szentséges ATyánk, mindenható, örök Isten:
Te egyszülött Fiaddal és a Szentlélekkel együtt egy Isten és egy Úr vagy, nem személy szerint való egységben, – hanem három SZEmélyben és mégis egyetlen lényegben.
Így, amit isteni szavadra dicsőségedről hittel vallunk, azt Fiadról is állítjuk, a Szentlélekről is hirdetjük minden különbségtétel nélkül.
Az igaz és örök istenséget úgy valljuk, hogy három különböző Személyt imádunk benne – egyetlen LÉnyegben és egyetlen fenségben.
Ezt dicsőítik az angyalok és főangyalok, a kerub- és szeráfkórusok, – kik örökké ÉNeklik, és együtt zengik: (mondják:)

Áldozási ének:
Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívetekbe az Isten, aki őt így szólítja: Abba, Atya! (Gal 4,6)

Áldozás utáni könyörgés:
Urunk, Istenünk, e szentség vétele, és az örökkévaló, egy és oszthatatlan Szentháromság megvallása szolgáljon testünk-lelkünk üdvösségére. Krisztus, a mi Urunk által.