2017-06-06

9. évközi hét kedd

OLVASMÁNY Tóbiás könyvéből
Tobit nem zúgolódott Isten ellen, amikor vaksággal sújtotta.
Amikor én, Tobit pünkösd napján egy halottat eltemettem (és a halott érintése miatt tisztátalanná lettem), hazatérve még éjszaka megfürödtem. Kimentem az udvarra, lefeküdtem a fal tövébe, és elaludtam. Mivel meleg volt, nem takartam be a fejemet. Nem tudtam, hogy verebek fészkelnek felettem a falon. Meleg ürülék hullott a szemembe, és fehér foltok keletkeztek benne. Orvoshoz kellett fordulnom, hogy gyógyulást nyerjek. Minél több kenőcsöt használtam, annál gyengébb lett a látásom, és végül egészen megvakultam. Négy évig nem láttam. Sajnáltak is nagyon a testvéreim.
Két évig Achikár gondoskodott eltartásomról, amíg Elümaiszba nem ment. Akkor a feleségem, Anna, bérért szövőmunkát vállalt, és gyapjút font, ahogyan azt az asszonyok szokták. Azután eladta, és pénzt kapott érte. Egyszer, éppen március hetedikén, elkészült az egyik darabbal, és átadta a megrendelőknek. Ezek mindent kifizettek, amivel tartoztak, sőt ráadásul még egy kecskegidával is megajándékozták. Amikor a gida a közelembe ért, elkezdett mekegni. Szóltam a feleségemnek, és megkérdeztem tőle: „Honnan van ez a gida? Talán csak nem lopott jószág? Add vissza a gazdájának! Lopott jószágot nem szabad megenni!” Ő azt felelte: „Ráadásként kaptam a munkámért járó pénzen felül.” De nem hittem el neki, és ráparancsoltam, hogy vigye vissza a gazdájának. És szégyelltem magamat a dolog miatt. De ő sem maradt adós a felelettel: „Mire mentél az alamizsnálkodással és mit használt jótékonykodásod? Mindenki látja, hogy mire mentél vele!”
Ez az Isten igéje.
Tób 2,9-14

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Készséges az igaz ember szíve: * bizakodik Istenében. Vö. 7c. vers.
Előénekes: Boldog ember aki féli az Urat, * aki az Úr törvényében örömét leli.
Hatalmas lesz ivadéka a földön, * áldott lesz az igazak nemzetsége.
Hívek: Készséges az igaz ember szíve: * bizakodik Istenében.
E: Rossz hírtől nem kell félnie, * szíve nyugodt, mert az Úrban bízik.
Szíve erős, nem ismer félelmet, * ellenségei szégyenben maradnak.
H: Készséges az igaz ember szíve: * bizakodik Istenében.
E: Bőséges adományt oszt a szegényeknek, † igazsága megmarad örökre, * feje dicsőségesen felemelkedik.
H: Készséges az igaz ember szíve: * bizakodik Istenében.
Zsolt 111,1-2.7bc-8.9

ALLELUJA
Urunk Jézus Krisztus Atyja világosítsa meg lelki szemünket, * hogy megértsük, mily reménységre hívott minket! Vö. Ef 1,17 – 7 b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
A keresztény ember mind a földi, mind az örök haza polgára.
Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?”
Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?”
Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”
Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Ezek az evangélium igéi.
Mk 12,13-17

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a végtelenül irgalmas Istent önmagunkért és minden emberért, hogy bocsássa meg bűneinket, és adja meg nekünk az örök boldogságot!
Lektor: 1. Az egész világon elterjedt és az itt egybegyűlt Egyházért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Szentatyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, papjainkért és a szent szolgálatban segítő társaikért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
3. Az egyházak egységéért, a pogányok megtéréséért, a nemzetek közötti egyetértésért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
4. Beteg, éhező és bajbajutott embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
5. Saját magunk és távol lévő testvéreink üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...
(6. A földi életből eltávozott N. testvérünk [nővérünk] örök boldogságáért könyörögjünk az Úrhoz!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Urunk, hallgasd meg népedet! Érdemtelen létünkre könyörgünk hozzád, hiszen kegyelmeddel mindig elénk sietsz, hogy jóságosan teljesítsd kérésünket. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.