2017-02-06

5. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből
Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott.
Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.
Isten szólt: „Legyen világosság”, és meglett a világosság. Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Aztán este lett és reggel: az első nap.
Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte. És este lett és reggel: második nap.
Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. És Isten látta, hogy ez jó.
Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyekben magvak vannak a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a harmadik nap.
Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. Határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat. Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsák meg a földet, uralkodjanak a nappal és éjszaka fölött, s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap.
Ez az Isten igéje.
Ter 1,1-19

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott! (31b. vers.)
Előénekes: Mondj áldást, lelkem, az Úrnak! * Csodálatos a te nagyságod, én Uram, Istenem.
Fenségbe és ékességbe öltözöl, * sugárzó fény a te köntösöd.
Hívek: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott!
E: Szilárd alapokra ágyaztad a földet, * nem fog soha meginogni.
Az őstenger köntösként takarta, * a hegyeket is vizek borították.
H: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott!
E: A forrásvizeket patakokba gyűjtöd, * ott csörgedeznek a hegyek között.
Az ég madarai partjukon fészkelnek, * az ágak közt zengik énekük.
H: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott!
E: Mily sokrétű a te műved, Uram, * bölcsességgel alkottál mindent.
Teremtményeid betöltik a földet, * mondj áldást, lelkem az Úrnak.
H: Örvendjen a mi Urunk, Istenünk, * mindannak, amit alkotott!
Zsolt 103,l-2a.5-6.10 és 12.24 és 35c

ALLELUJA
Jézus hirdette országának örömhírét, * és minden betegséget meggyógyított a nép körében. Mt 4,23 – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Jézus ruhájának érintésétől is meggyógyulnak a betegek.
Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek.
Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott.
Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult.
Ezek az evangélium igéi.
Mk 6,53-56

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Atyaistent, hogy szent Fia által árassza kegyelmi ajándékait a hívekre és a főpásztorokra, akiket az Egyházban egyesít a Szentlélek!
Lektor: 1. Őrizd meg, egyesítsd és kormányozd szentegyházadat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Tartsd meg Szentatyánkat, N. pápát épségben és biztonságban szent népednek kormányzására!
Hívek: Kérünk téged...
3. Áraszd Szentlelked világosságát az Egyház püspökeire és papjaira!
Hívek: Kérünk téged...
4. Adj az egész kereszténységnek békességet és egyetértést!
Hívek: Kérünk téged...
5. Mutasd meg jóságos arcodat a betegeknek és a szenvedőknek!
Hívek: Kérünk téged...
(6. Adj örök nyugalmat N. testvérünknek [nővérünknek], akiért ezt a szent áldozatot felajánljuk!
Hívek: Kérünk téged...)
Pap: Úristen, oltalmunk és erősségünk! Hallgasd meg Egyházad buzgó könyörgését! Te adod lelkünkbe a vallásos buzgóságot. Engedd, hogy amit hittel kérünk, azt valóban elnyerhessük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.