12-19

Adventi köznapok - december 19.

OLVASMÁNY a Bírák könyvéből
Sámson születését angyal jelenti be. A Boldogságos Szűz előképét látjuk a választott nép megmentőjének édesanyjában.
A bírák korában volt egy Szoreából, Dán törzséből való ember, Mánoah volt a neve. Felesége magtalan volt, és nem volt gyermeke. Az Úr angyala megjelent az asszonynak, és így szólt hozzá: „Magtalan vagy és nincs fiad, de fogansz majd, és fiút szülsz. Vigyázz tehát magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél tisztátalant, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek nazir (Istennek szentelt ember) lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből” Az asszony elment, és elmondta férjének: „Megszólított Istennek egy embere. Isten angyalára hasonlított, olyan fönséges volt. Megkérdeztem tőle, honnan jött, de nem mondta meg nekem a nevét. Ellenben így szólt hozzám: Fogansz és fiút szülsz. Ezért mostantól ne igyál se bort, se szeszes italt, és ne egyél semmi tisztátalant, mert ez a gyermek Isten nazirja lesz anyja méhétől kezdve halála napjáig.” Az asszony fiút szült, és Sámsonnak nevezte el. A gyermek felnőtt, és az Úr megáldotta. Az Úr Lelkének ösztönzésére elkezdte működését a választott nép körében.
Ez a Isten igéje.
Bír 13,2-7.24-25a

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének! Vö. 8ab. vers.
Előénekes: Légy megmentő sziklám és erős váram, * ahol oltalmat nyerjek.
Mert te vagy, Istenem, erősségem és menedékem,* ragadj ki a bűnösök kezéből.
Hívek: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!
E: Te vagy reménységem, Istenem, * ifjúkorom óta, Uram, benned bízom.
Anyám méhétől te vagy támaszom, * anyám ölétől fogva védelmezőm.
H: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!
E: Az Úr erejében fogok járni, * egyedül igazságodról elmélkedem Uram, Istenem.
Ifjúságom óta oktatsz engem, Istenem, * csodáidat mindmáig hirdetem.
H: Dicséretedet szüntelenül zengje ajkam, * téged magasztaljon az ének!
Zsolt 70,3-4a.5-6ab.16-l7

ALLELUJA
Jessze gyökeréből sarjadt Megváltónk, † jel vagy a pogány népeknek. * Jöjj, és szabadíts meg minket, soká ne késsél! – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Keresztelő János születésének hírüladása.
Heródesnek Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sors, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot.
A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá:
„Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet.”
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú.”
Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig.” A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt. Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament.
E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 1,5-25

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Terjesszük kéréseinket Krisztus elé, akinek születését előre jelezte a Keresztelő.
Lektor: 1. Jessze gyökeréből sarjadt Megváltónk, Jézus Krisztus, aki jel vagy a pogány a népek számára, jöjj, és mentsd meg benned bízó népedet!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy a világi vezetők felelősen értékeljék és támogassák a családok gyermekvállalását!
3. Figyelmezz, Urunk, azokra, akik a bajban hozzád kiáltanak, és hallgasd meg kérésüket!
4. Erősítsd meg azokat a szülőket, akik aggodalommal tekintenek gyermekük születése elé!
5. Add meg elhunytjainknak bűneik bocsánatát és az örök üdvösséget!
Állj mellettünk, Urunk, és tartsd ébren lelkünkben eljövetelednek reményét! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.