2016-11-29

1. adventi hét kedd

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből
Az ajándékozó Isten Lelke megnyugszik az Izáj törzsökéből származó Megváltón, akinek országa a békesség országa lesz.
Az eljövendő Messiásról így szól a próféta:
Azon a napon: Vessző kél majd Izáj törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és az Úr félelmének lelke, s az Úr félelmében telik öröme. Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, s nem aszerint ítélkezik, amit a fül hall, hanem igazságot szolgáltat az alacsony sorsúaknak, és méltányos ítéletet hoz a föld szegényeinek. Szája vesszejével megveri a földet, s ajka leheletével megöli a gonoszt. Az igazságosság lesz derekán az öv, s a hűség lesz csípőjén a kötő.
Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú és az oroszlán, egy kisgyermek is terelgetheti őket. A tehén és a medve együtt legelnek, kicsinyeik is együtt pihennek, és szalmát eszik az oroszlán, akárcsak az ökör. A csecsemő nyugodtan játszadozhat a viperafészeknél, s az áspiskígyó üregébe is bedughatja kezét az anyatejtől elválasztott kisgyermek. Sehol nem ártanak s nem pusztítanak az én szent hegyemen. Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.
Azon a napon az Izáj gyökeréből támadt sarj zászlóként áll majd a népek előtt. Keresni fogják a pogány nemzetek, és dicsőséges lesz lakhelye.
Ez az Isten igéje.
Iz 11,1-10

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig! Vö. 7. vers.
Előénekes: Istenem, ítéletedet add át a királynak, * és igazságodat a király fiának,
hogy igazságosan ítélkezzék népeden, * és méltányosan minden szegényen.
Hívek: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Napjaiban virágzik az igazság és a béke teljessége, * amíg csak a hold meg nem szűnik.
Uralkodik tengertől tengerig, * a Folyótól a földkerekség határáig.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Megszabadítja a szegényt, aki hozzá kiált, * a nyomorultat, akin nem segít senki.
Kíméli a kicsinyt és a gyengét, * a szűkölködőt megsegíti.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
E: Legyen áldott az ő neve örökké, * amíg csak világít a nap, neve fennmaradjon.
Áldott legyen benne a föld minden népe, * magasztalja őt minden nemzet.
H: (A Messiáskirály) napjaiban az igazság virága nyílik, * és teljes béke lesz a világ végéig!
Zsolt 71,2.7-8.12-13.17

ALLELUJA
Íme, Istenünk hatalommal érkezik, * szolgáinak megadja a tisztánlátást. – 4 g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Jézus ujjongó hálaadása a Szentlélekben.
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Ezek az evangélium igéi.
Lk 10,21-24

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Forduljunk bizalommal Jézus Krisztushoz, aki megmutatta nekünk az Atyát.
Lektor:
1. Támassz, Urunk minden időben tanúságtevő életű igehirdetőket, akik hitelesen hirdetik igazságodat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Adj népednek olyan vezetőket, akik az örök értékekre figyelve fáradoznak országuk építésén!
3. Vezess minket az igazság útján, hogy hamis bölcselkedéssel és okoskodással el ne veszítsük kegyelmed ajándékát!
4. Támogasd, Urunk, bölcsességeddel lelkipásztorainkat, hitoktatóinkat és munkatársaikat, hogy képesek legyenek a rájuk bízottakat mind inkább beavatni isteni életed titkaiba!
5. Add, Urunk, hogy a kétségekkel küzdők megtapasztalhassák az Atya vigasztaló közelségét!
Pap: Az Atya világosságának szelíd visszfénye, Krisztus, téged magasztalunk és áldunk, mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen